2022. december 5., hétfő

Terepgyakorlatok a Z-szakon

A Z-szak egyik leglényegesebb különlegessége, hogy már az első félévtől heti 2 nap terepgyakorlatunk van.



Ez miért fontos?

A terepgyakorlatok során rengeteg olyan helyre juthatunk el, ahová külön engedélyek kellenek, így egy hétköznapi ember nem sétálhat be csak úgy. Ily módon járhattunk a Duna-Dráva Cement Kft. mészkőfejtőjében (erről olvashattok is blogomon), a Gellért táróban, a Fővárosi Vízművek Zrt. – Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepén, az Apollo gumigyárban és a Fővárosi Hulladékhasznosító Műben. Sorolhatnám még, de szerintem már ezek a példák is jól bemutatják a szakon történő terepgyakorlatok egyik lényeges elemét. A felsoroltakban egy fontos közös pont van. Mind ember által alkotott képződmény.

A gyakorlatok másik fontos vonulata, hogy ismerjük meg a természetet. Hogy ez teljesülni tudjon olyan helyszínekre járunk, ahol az adott természeti jelenségek nagy százalékban megtalálhatóak. Erre szerintem nagyon jó példa a Dinnyési-fertő, a Pákozdi Ingókövek, a Pál-völgyi barlang, a Szemlő-hegyi barlang és a Bükkalján található Kaptárkövek.


Mi nem a tankönyvekben tanulunk a természetről, mivel terepgyakorlatok során élőben láthatjuk, megtapasztalhatjuk a körülöttünk lévő világot.



2022. november 11., péntek

Naszály-bánya

 Terepgyakorlataink során kétszer jártunk a Naszályon. Első nap megmásztuk a hegyet, másnap a bányát látogattuk meg. Az első alkalomról a korábbi bejegyzésemben olvashattok.

Bányalátogatás

Reggel a Varázslatos Iskolabusz egy újabb útjára indult, a Naszályon lévő Duna-Dráva Cement Kft. mészkőfejtőjébe.

A helyszínen egy eligazítással kezdtünk, ahol ismertették a szabályokat. Felvettük a védőfelszereléseket és elvittek minket a törőhöz. 









Rendkívül izgalmas volt, mert innen láthattuk a futószalagot is, ami a megfelelő méretű köveket szállította közvetlenül a gyárba. A látvány mellé egy erős hanghatás társult, mivel a törő belső faláról bizonyos időközönként hanghatással lerobbantották a port.










Ezután átmentünk az első bányaudvarba. A látvány egészen elképesztő volt. A teraszok 30m magasak és 20m szélesek voltak. Közelebbről nézve láthatóvá váltak 4m-enként megjelenő a robbantó lyukak. Ezek a terasz tetejétől lefelé 4m hosszúak és 10cm átmérőjűek voltak. Érdekesség, hogy a lyukak egymástól számított távolságát pecabottal mérték.

A fal mellett még el nem szállított kövekből magunk is lekalapáltunk kisebb nagyobb darabokat, így megtapasztaltuk a mészkő, illetve a kalcit törésének formáját. A kalcit kristály érdekessége, hogy megfelelő vékonyságra hasítva van egy fénytörő képessége.

A fúró volt a következő állomásunk. Ez egy hidraulikus motorral működő szerkezet volt, mely a fúrás közben üt és forog. Ezen kívül két lyuk fut végig a fúró fejétől a gép testéig. Az egyiken fújják a levegőt, így a másik lyukon távozik a felgyülemlett por. Ezeket a lyukakat töltik meg a robbanószerrel.

Átmentünk a másik bányaudvarban, ahol, mint kiderült tegnap kétszer is robbantottak. Az előző bejegyzésemben már olvashattátok, hogy mi ezeknek a fültanúi voltunk. Bemászhattunk egy robbantó bódéba, aminek a környékén még láthattuk az előző napról földön heverő robbanózsinórokat.

A nap zárásaképp még fentről is megnéztük a törőt, majd visszaindultunk az egyetemre. Borzasztó érdekes és izgalmas gyakorlat volt, melynek során rengeteget tanulhattunk.

2022. november 3., csütörtök

Naszály

Terepgyakorlataink során két alkalommal is jártunk a Naszályon. Első alkalommal megmásztuk a hegyet, második alkalommal pedig a bányában jártunk. Ez utóbbiról majd a következő bejegyzésemben olvashattok.

Életünk első terepgyakorlata

Reggel az egyetem parkolójában találkoztunk, majd miután felírtuk az első adatokat a jegyzőkönyvünkbe, az általunk csak Varázslatos Iskolabusz néven emlegetett kisbusszal megkezdtük az utazást. 


Nem kellett sokáig várnunk, a vendég oktatónak meghívott geológus Úr minden pillanatot kihasznált, hogy tudását megoszthassa velünk. Ez a lelkesedés a hegyet elérve sem változott meg, az első fél órában több információt kaptunk, mit az első hetünkön az összes óránkat egybe véve. A hegy csúcsához tartó úton a növényzetről tanultunk és megtekintettünk egy katonai gyakorló tárót.

A táró után erőltetett tempóban közeledtünk a csúcs felé. Ekkor szirénázást hallottunk. Mint később kiderült ez a robbantás előtti jelzés a közeli bányában. A meredek hegyoldal megnehezítette a dolgunkat, de abszolút megérte a látvány miatt.

Mikor felértünk egy puffanást, majd robajt hallottunk. Így lettünk fültanúja a robbantásnak. Fent a kőzettípusról kaptunk részletes oktatást, távolról láthattuk, hogy másnap hova fogunk ellátogatni. Egy rövid pihenő után lefele folytattuk az utat. Víznyelőkről, kövekről és növényekről tanultunk, majd elértünk egy következő izgalmas helyhez. Az út mentén egy falban lévő nagyjából 0,5m mély, 1,5m magas, 1m széles mélyedésnél álltunk meg. A mélyedésben volt egy lyuk, amihez közeledve egy érdekes jelenséget tapasztaltunk meg. Hideg levegő áradt kifelé. Olyan volt, mintha a hegy mélyéből fújna a szél. Ezt a gravitációs szellőzés okozza, ami lényegében annyit jelent, hogy a benti hideg és a kinti melegebb levegő helyet cserél. Ezután nem sokkal visszaértünk a Varázslatos Iskolabuszhoz, így a mai kalandunk ezzel véget ért.

2022. október 11., kedd

Z-szak

Mi is az a Z-szak ?

Sok portálon olvashattunk erről mostanában, de valójában miről van szó? A Z-szak egy 5 éves osztatlan természettudomány-környezettan tanári képzés, ami 2022.szeptemberében indult először. Az országban 7 képzőhelyen lett meghirdetve (Budapest-ELTE, Szeged-ELTE, Pécs, Nyíregyháza, Eger és Debrecen). A Z-szak fantázia név főleg a Z-generációs (1995-2009-között születettek) célcsoportjára utal, de a zöld gondolkodás is megjelenik benne. 
A szak elvégzésével általános iskolai (felső tagozatos) szinten biológiát, kémiát, fizikát, természettudományt és középiskolai (9-10-es) szinten természettudományt oktathatnak, (további képzéssel pedig érettségiztető tanár is lehet az általa választott szakokból) illetve a munkaerőpiac más területein is el tudnak majd helyezkedni.

Mitől más ez a szak?

Az oktatás egyik célja, hogy megismertesse és ezáltal megszerettesse a természetet a hallgatókkal, (részben) emiatt minden félévben van gyakorlati óra. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy tanárként képesek legyünk ezt a természet iránti szeretetet továbbadni a gyerekeknek. A másik célja, hogy megfelelő technikai és kommunikációs hátteret megadva korszerű oktatásban részesíthessük majd az iskolásokat. Összességében a megtapasztalható természetet és működését akarjuk megérteni, ezáltal egy átfogó, de mély ismeretet szerezhetünk a körülöttünk lévő világról. Az se tántorítson vissza senkit, hogyha valaki visszahúzódóbb természetű, nem szeret emberek előtt beszélni, mivel ezt a készséget is már a legelejétől kezdve játékos, kellemes feladatokkal fejlesztjük.

Ajánlom a szakot mindazoknak, akiket érdekel a természet, nem retten vissza egy kis tanulmányi túrától és szeretne gyerekekkel dolgozni. Az alapozó tárgyak lehetőséget adnak mindenkinek, így jelentkezni bármilyen emelt érettségivel lehet.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, ajánlom, hogy olvasd el ezeket a cikkeket, ezekből mégtöbbet megtudhatsz a körülményekről, hogy miért is jött létre a szak: termeszettudomanyos z-szak Weiszburg Tamas interju és suliszerviz.com-dr-weiszburg-tamas-z-szak
Ezen kívül szeretném figyelmedbe ajánlani a hallgatók által írt blogokat:
Kövess be minket facebookon (facebook.zeeszak ),instagramon (instagram.zeeszak ),  amiben a Z-szak fejlődését is követheted.

2022. szeptember 26., hétfő

Nemo kapitány

A Nemo kapitány Jules Verne francia író tudományos-fantasztikus regénye, melyben a korát meghaladó technikai eszközökkel és valóságosnak tűnő kitalált helyszínekkel is találkozhatunk. Publikálás szempontjából két részre oszthatjuk a művet. Az első kötet 1869 őszén, a második 1870 nyarán került kiadásra. Érdekesség, hogy az eredeti címe Húszezer mérföld a tenger alatt volt, amiben a húszezer a megtett távolságot, nem pedig a mélységet jelenti. A fantázia dús és izgalmakkal teli regény óriási sikernek örvendhetett, ez lett Verne harmadik legnépszerűbb könyve.


A történetet Pierre Aronnax( Párizsi Természetrajzi Múzeum igazgatóhelyettes és egyetemi tanár) szemszögéből olvashatjuk. Egy tengeri szörnyeteg által okozott rejtélyes hajóbalesetek sorozata miatt az Egyesült Államok felderítő hajót indít, melyre meghívást kap a professzor is, aki inasával Conseil-el együtt csatlakozik az expedícióhoz. A hajón megismerkednek Ned Land kanadai bálnavadásszal, aki később szintén meghatározó szereplő lesz. Körülbelül három hónap hajózás után találkoznak az emlegetett szörnyeteggel. Az összecsapás során a professzor vízbe zuhan Conseil pedig megmentésére sietve utána ugrik. Pár órával később megpillantanak egy embert, egy lebegő testen, közelebb érve kiderül, hogy Ned Land az. Ned a szörnyeteg hátára kapaszkodva lebeg a vizen. Megosztja az eddigi megfigyeléseit a szörnyről, így a professzor fejében összeáll a kép. Amiről azt hitték tengeri szörnyeteg, valójában egy tengeralattjáró, a Nautilus az. A hajón megismerjük Nemo kapitányt, legénységével együtt és kezdetét veszi hosszú, kalandokkal teli utazásuk, melyben a Déli-sark meghódításától, óriáspolip támadásig rengeteg rendkívüli helyzetbe keverednek.

             A szereplők közül talán Nemo kapitány a legizgalmasabb. Valószínűleg a nevét még azok is ismerik, akik a regényt nem is olvasták, sőt megkockáztatom, hogy az általa tervezett tengeralattjáró, a Nautilus is épp oly híres, mint a tervező maga. Nemo különlegessége legfőképp a titokzatosságából fakad. Először is latinról fordítva a nemo azt jelenti senki. Ez előrevetíti a karakter jellemét. A kapitány előéletéről, származásáról a többi főszereplővel ellentétben, lényegében nem tudunk meg semmit. Nagyon zárkózott, hajójába vonult el a világ elől, napokig, akár hetekig nem hagyja el a kabinját. Tudjuk, hogy ő tervezte és építette a hajót, így az is kiderült, hogy tanult, okos, gazdag ember, ráadásul 4 nyelven is beszél. A kapitány önmagáról mindig úgy nyilatkozik, hogy teljesen véget vetett a szárazföldi, szociális életének, nem foglalkoztatja a többi ember sorsa, nem is hajlandó elhagyni a vizeket, mivel csak itt lehet igazán szabad, független. Ezzel szemben befogadta a három hajótöröttet, nagyon megrendítette Őt emberei halála, megmentett egy gyöngyhalászt és pénzzel támogatta a krétai lázadásban résztvevő görögöket.

            Persze az elbeszélőnkről sem szabad megfeledkezni. A tanár úr jegyzetfüzetében dokumentálta a kalandok tapasztalatait, amiben feljegyezte mind a technikailag, mind a természetrajzilag releváns információkat. Egy részletet ragadnék meg ebből, mégpedig az első vízalatti vadászatukat. Technikai értelemben a búvárruha felépítése és oxigén ellátása páratlan. Varrás nélküli gumis anyaga van, rézlap betétekkel, ami az író elmondása alapján védi őket a nyomástól, de nem gátolja a légzést és a mozgást. A nadrág végén ólom talpú bakancs segíti, hogy a tengerfenéken tudjanak maradni, a kar rész pedig kesztyűben végződik, amely a búvárruha többi részéhez hasonlóan nem gátolja a mozgást. A ruha nyakához rácsavarható fémgömb kapcsolódik, amin 3 vastag üveggel fedett nyílás volt, ezen keresztül csodálhatják meg a tenger által nyújtott látványt. A hátukra Rouquayrol-készüléket (=légzőkészüléket) akasztottak. Fegyvert is kaptak a felszereléshez, elvégre vadászni indulnak. Ez acéllapból készült és sűrített levegővel lőtte ki az elektromos töltésű golyókat. A tárban 20 golyó van, amik a beépített rugó segítségével automatikusan töltődnek újra. Kaptak még egy Ruhmkorff-készüléket(=lámpát) és ezzel a felszereléssel indultak útnak a tengerfenéken. Mindez azt is lehetővé tette számukra, hogy aludjanak is a mélyben, így összesen nagyjából 9,5-10,5 órát töltöttek a víz alatt és 90 méterrel mélyebbre jutottak, mint az emberiség addig valaha. Útjuk során virágállatokkal, kagylókkal, polipokkal, tüskésbőrűekkel,  tengeri rózsákkal, tengeri csillagokkal, hólyagmeduzákkal, moszatokkal, később tengeri növényekkel (gyökér nélküli, égbe meredőek), repülő halakkal, tengeri fecskékkel, tarisznyarákkal, tengeri vidrával, albatrosszal, cápákkal és sok sok egyéb tengeri élőlénnyel talalálkoztak. A professzor azt is megfigyelte, hogy a zöld növények a felszín közelében, a vörösek középtájt, a barnák és a feketék pedig egészen mélyen helyezkednek el. Ez mindössze két fejezet rövid összefoglalása volt, és így se soroltam fel mindent. Ebből is látszik, hogy mennyire részletes, sokrétű és érdekes regényről van szó.

Számomra nagyon szórakoztató, izgalmas és könnyen fogyasztható olvasmány volt. Verne csodás kalandokra és helyszínekre kalauzol el bennünket, megfűszerezve a szereplők közötti néha feszült pillanatokkal. Mindenkinek tudom ajánlani, hogy ne csak Nemo kapitány nevét, hanem a mű tartalmát is ismerjék meg!



Források: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemo_kapit%C3%A1ny https://www.google.com/url https://www.google.com/url https://www.google.com/url

Terepgyakorlatok a Z-szakon

A Z-szak egyik leglényegesebb különlegessége, hogy már az első félévtől heti 2 nap terepgyakorlatunk van. Ez miért fontos? A terepgyakorla...